Facebook Share Image

Hasznos tudnivalók a Spanyolországba utazóknak

Tematikus hírek / Utazás

Spanyolországba a tengerpartokért, a sok látnivalóért és a finom ételekért egyaránt érdemes ellátogatni.

Időjárás

Spanyolországban kellemes mediterrán éghajlattal találkozunk. Elsősorban a leégés ellen kell védekezni kalappal, naptejjel, napszemüveggel. Szellős ruhákat vigyünk magunkkal.

Betegségek

Az Afrika felől érkező bevándorlók jelentős része - több mint 40 százaléka - Hepatitis B fertőzött, így Spanyolországban is megnőtt a járványveszély. A spanyol gasztronómiában kedvelt tengeri gyümölcsök, nyers alapanyagok pedig Hepatitis A vírust hordozhatnak, így érdemes erre odafigyelni. A csapvíz a legtöbb helyen iható, egyedül néhány kisebb településen nem.

Közbiztonság

Alapvetően jónak mondható a közbiztonság, különösen a turisták által látogatott helyeken. Egyedül a kisebb települések sikátoraiban érdemes odafigyelni a zsebtolvajokra. Gyakori, hogy piros lámpánál, parkolóban, benzinkútnál kiszúrják az autó kerekét, majd előzékenyen segítenek, és közben ellopják a táskát a gépkocsiból. Figyeljünk oda értékeinkre!

Közlekedés

Az úthálózat kiváló, bárhová eljuthatunk autóval is, de a vasúti közlekedés is nagyon jó. Bár a spanyolok is alapvetően mediterrán temperamentumú vezetők, de sokkal fegyelmezettebbek, mint például a görögök vagy az olaszok. Például a zebrán közlekedő gyalogosokra kimondottan odafigyelnek, már jó előre lassítanak autóikkal, ha valaki átkelne az úton. A gépjárművel közlekedőknek nem szükséges nemzetközi jogosítvánnyal rendelkezniük.
A közlekedési szabályokat érdemes betartani, mert magasak a büntetési tételek. Például vezetés közbeni mobiltelefonálásért 300 eurót kell fizetni. A jelentős gyorshajtás, például ha lakott területen 80km/h-t meghaladó sebességgel megy valaki, valamint az ittas vezetés is bűncselekménynek számít, ami akár szabadságvesztéssel is sújtható.

Gasztronómia

Ha jó helyet keresünk, nézzük meg, hová járnak a helyiek enni. A spanyolok fő étkezése az ebéd. Sok zöldséget, tenger gyümölcsét használnak.Spanyolországban 9 előtt nem kezdődik az étel. Nemigen reggeliznek, az ebéd ideje 2 óra körül van. Este viszont 10 előtt nem vacsoráznak, és csak hajnali 2-re csendesednek el az utcák.

Látnivalók

Felsorolni is sok lenne, hová érdemes elmenni. Barcelona, Sevilla, Madrid, Andalúzia, Grenada, Cordóba, Ibiza – bárhová menjünk, úgy jövünk haza, hogy alig láttunk valamit az országból. Érdemes többször is kilátogatni, és egy-egy területet alaposabban felfedezni.

Nemzeti ünnepek

Június 9.: La Rioja tartomány napjaJúnius 9. Murcía tartomány autonómiájának napja, Június 24.: Keresztelő Szent János ünnepe (Katalónia), Július 7-14. között: San Fermín napja, Bikafuttatás (Pamplona), Július 25.: Szent Jakab apostol, Spanyolország védőszentje (Baszkföld, Galicia, Kanári-szigetek, Kasztília-León, La Rioja, Madrid, Navarra), Július 28.: Kantábria napja, Augusztus 15.: Nagyboldogasszony napja (Andalúzia, Asztúria, Kanári-szigetek, Kantábria, Madrid)