Budapest, 2024. szeptember 12. – Az év első hét hónapjában több mint
kétszáz, személyi sérüléssel járó balesetet okoztak az e-rollerek.Az
összes baleset 35%-a, illetve a halálos balesetek 36%-a pedig a gyalogosokhoz
és kerékpárosokhoz köthető. Az idei,
szeptember 16-án kezdődő Biztonság Hetén ezért is szeretné a két társrendező,
az ORFK OBB és a MABISZ ráirányítani a figyelmet az elektromos rollerek, és
tágabban, valamennyi mikromobilitási eszköz körültekintő használatára, valamint
a gyalogos és kerékpáros közlekedésre.
A
legfrissebb rendőrségi adatok szerint az év első hat hónapjában 319 személyi
sérüléssel is járó balesetnek voltak okozói vagy elszenvedői az e-rollereket
használók. Általános rendőrségi tapasztalat, hogy a közúti közlekedés során elszenvedett
sérülések súlyosabb mértéke különösen a védtelen közlekedők, a gyalogosok,
kerékpárosok, mikromobilitási eszközökkel közlekedők, segédmotoros kerékpárosok
és a motorkerékpárosok körében jellemző.
Fokozott
veszélynek vannak kitéve a kerékpárosok, illetve gyalogosok, hiszen az összes
baleset, azon belül a halálos balesetek több mint egyharmada hozzájuk köthető. Az elmúlt
években ugyan csökkent a balesetek száma a korábbi esztendőkhöz képest, de az
utakon nagyságrendileg még mindig 2000-2100 gyalogosbaleset történik, melyből évente
több mint 100 végződik tragédiával. A kerékpárosokat érintő balesetek
részaránya az összes baleseten belül 20%, a kerékpáros okozók részaránya 10%. A
halálos kimenetelű baleseteken belül a kerékpárosokat érintő halálos balesetek részaránya
11%.
Ami pedig
az e-rollereseket illeti, különösen figyelmeztető, hogy ezen újtípusú eszközzel
közlekedők több mint kétszer annyi balesetet okoztak, mint amennyinek a
károsultjai voltak. Ez arra enged következtetni, hogy az e-rollerek vezetőinek
a közlekedési kultúrája, de talán még a KRESZ-ismeretei is elmaradnak a közúti
forgalomban járművel résztvevők általános ismereteitől. Talán nem meglepő, hogy
a legtöbb baleset (117) Budapesten történt, közel ötször annyi, mint a második
„helyezett” Pest vármegyében, és a fővárosban közel két és félszer annyi
károkozó e-rolleres volt, mint károsult. A többi vármegye közül csak
Győr-Moson-Sopronban érte el a személyi sérüléssel is járó e-rolleres balesetek
száma a húszat.
Ezeknek a
nemrég megjelenő új járműveknek a beillesztése a KRESZ-be, a közben felmerülő
kérdések tisztázása, de akárcsak fogalmi meghatározása a közúti forgalom
szempontjából időigényes folyamat, amely jelenleg is tart. Ugyanakkor nem árt
ismételten emlékeztetni arra, hogy ezen folyamat részeként július 16-tól egyes
mikromobilitási eszközök KGFB-kötelessé váltak. (https://mabisz.hu/ujabb-jarmuvekre-kell-majd-kgfb-t-kotni/). Az Országos Rendőr Főkapitányság – Országos Balesetmegelőzési
Bizottság (ORFK-OBB) és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) mindezért
állította az idei Biztonság Hete középpontjába a mikromobilitás, valamint a
kerékpáros és gyalogos közlekedés témáját.
Hét éve a
biztosítói szövetség megkereste az ORFK OBB-t azzal a kezdeményezéssel, hogy
hozzák létre a Biztonság Hetét, ahol közös akciókkal hívják fel a gyerekek
figyelmét a biztonságra, a balesetmegelőzés lehetőségére és fontosságára. Ebből
nőtte ki magát a látványos, országos rendezvénysorozat, amelynek a helyszínein
az elmúlt évek alatt mintegy kilencvenötezer gyereket sikerült megmozgatni és
az együttműködőkkel a biztonság különböző aspektusaival kapcsolatban
érzékenyíteni. Idén szeptember 16-22 között az ország minden megyéjében
látványos programok hívják fel a figyelmet a mindennapok biztonságának
erősítésére, a közlekedési – így a mikromobilitási eszközökkel okozott - balesetek
és egyéb sérülések megelőzésére. A programokhoz az évek során több tucat
partnerszervezet csatlakozott, hogy a biztonságot
a lehető legszélesebb értelemben kezelve hívják fel a figyelmet többek között az
életmentő lélegeztetés technikájára, a biztonságos hulladékkezelésre, az
erdőtüzek megelőzésére, az árvizek elleni védekezésre, a vagyonbiztonságra vagy
éppen a munkahelyi balesetek megelőzésére (részletek a https://mabisz.hu/rendezvenyek/ oldalon).
A MABISZ idén is az országos helyszíni jelenlét mellett külön
projektekkel készült a Biztonság Hetére. A helyszíni résztvevők találkozhatnak
az újonnan kifejlesztett Szabadulószoba játékkal, (https://mabisz.hu/kozepiskolasok-15-18-evesek/) amelyet a későbbiekben
az érdeklődők online és offline is játszhatják osztályfőnöki óra, vagy akár más
szabadidős tevékenység keretében. A szövetség a már jól bejáratott online
Biztonság Kerék – Forgasd ki a jövőt! társasjátékával (https://biztonsagkerek.hu) szeretné megünnepelni,
hogy a jövő hét végére már több, mint százezren vettek-vesznek részt A
Biztonság Hete rendezvényein.
Azok közül, akik szeptember 1-17-e éjfél között
játszanak az online társasjátékkal és megadják az elérhetőségüket, kisorsolják
a jelképes százezredik látogatót.
A szerencsés játékos a Biztonság Hete
zárórendezvényén, szeptember 21-én, Zsámbékon értékes nyereményt vehet át:
„Százezret a százezrediknek!” mottóval.
A témahét üzenetei, a helyszíni forgatások filmjei, a
partnerszervezetek témába vágó videói továbbra is bővülnek és megtekinthetők a
Biztonság Hete You Tube csatornán, (https://www.youtube.com/c/Biztons%C3%A1gHete/videos?view=0&sort=p&flow=grid), amelyet az elmúlt hét
évben már több mint négy és fél millióan néztek meg.
A
Biztonság Hete idei megnyitója szeptember 16-án lesz a Nemzeti Közszolgálati
Egyetemen, Rétvári Bence miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti
államtitkára részvételével. A színes tematikus hét zárórendezvénye idén is a
zsámbéki Driving Camp-ről jelentkezik jövő szombaton, a NIT Hungary „5
tengelyen – Biztos kézzel” verseny és családi nap rendezvényével együttműködve.
(A MABISZ idevárja a „Szerencsés Százezrediket.”)