Néhány évvel ezelőtt nagyon erős társadalmi visszhangot váltott ki a kötelező szülőtartás bevezetése, melynek értelmében a nagykorú gyermekeket bíróság kötelezheti arra, hogy anyagilag gondoskodjanak rászoruló idős szüleikről. Noha jó esetben a gyermekek szeretnék visszaadni a szüleiknek idősebb korukra az addig kapott gondoskodást, de így is nagyon sok gyermeket (sőt, akár unokát) terhel tehát olyan kötelezettség, amelynek a létezéséről talán nem is tudnak, holott ez akár súlyos és hosszantartó anyagi terhet is jelenthet, amire nem árt előre felkészülni.

A Polgári Törvénykönyv részletesen szabályozza a rokontartási kötelezettségeket, amely szerint a szülőtartási kötelezettség elsősorban a nagykorú gyermeket terheli a rászoruló szülőjével szemben.
Ez nem csupán a vér szerinti vagy örökbefogadott gyermekekre vonatkozik, hanem a mostoha- és nevelt gyermekre is, ha őt a mostoha- vagy a nevelőszülő hosszabb ideig, ellenszolgáltatás nélkül nevelte. Ha a tartásra jogosultnak nincs gyermeke, távolabbi leszármazói kötelesek őt eltartani. A több egy sorban kötelezett, így például a testvérek között a tartási kötelezettség a kereseti, jövedelmi, vagyoni viszonyaik és teljesítőképességük arányában oszlik meg.

A rokontartásnak feltétele a rászorultság. A törvény szerint a nagykorú jogosult, így a szülő akkor tekinthető rászorultnak, ha nem rendelkezik olyan keresettel, jövedelemmel, amelyből saját tartását, megélhetését részben vagy egészben biztosítani tudja. A nagykorú gyermek emellett csak akkor kötelezhető szülőtartásra, ha a szülőnek nincs tartásra kötelezhető házastársa, volt házastársa vagy volt élettársa.

A tartás mértékét és módját elsősorban a jogosult és kötelezett megállapodása határozza meg, de amennyiben nem jutnak megállapodásra, a jogosult bírósághoz fordulhat tartás megállapítását kérni. A tartás mértékét a jogosult indokolt szükségletei és a kötelezett teljesítőképessége határozza meg, viszont az idős kor, betegség vagy fogyatékosság miatt tartásra szoruló tartása a gondozásának és ápolásának költségeire is kiterjed. Rendkívüli megterhelést jelenthet a gyermekekre (és az unokákra) az az előírás, hogy a velük szemben érvényesíthető összes tartási igény elérheti a jövedelmük felét. A kötelezett dönthet úgy, hogy tartartást saját háztartásában természetben, vagy havonként pénzben szolgáltatja. A jogosult ugyanakkor kérheti, hogy a kötelezett a tartást pénzben szolgáltassa.

A szülőtartással kapcsolatos pereket nem csak a szülők indíthatják, hanem az őket a gyermekük helyett gondozó személyek és intézmények is. Tipikusan ilyenek a különböző idősotthonok, szociális otthonok, házi gondozók, akik az indokoltan nyújtott ellátás ellenértékének megtérítését követelhetik a tartásra kötelezhető gyermektől, az ellátás nyújtásától számított egyéves jogvesztő határidőn belül. A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény vonatkozó rendelkezései szerint a tartós bentlakásos intézményi ellátás esetén, ha az ellátottnak van nagykorú, vér szerinti vagy örökbefogadott gyermeke, a jövedelemhányad (jellemzően a nyugdíj 80%-a) és az intézményi térítési díj közötti különbözet megfizetésére az erre irányuló megállapodás alapján a gyermek köteles. Ha a gyerek megállapodás alapján nem hajlandó fizetni, akkor az intézmény saját jogon, a szülő egyetértése, sőt tudomása nélkül is beperelheti a gyermeket tartási kötelezettsége és képessége mértékével arányban állóan a díjkülönbözet megfizetése érdekében.

Mindezek alapján sokakra tehát a saját gyermeke(ik) eltartása mellett a szüleik eltartása is komoly terhet róhat. Sajnos a demográfiai változások is csak fokozzák ezeket a terheket, hiszen a sokkal hosszabb ideig élő szülők eltartásának terhe, sokkal kevesebb gyermek között oszlik meg.

Mi lehet a megoldás?

A fent leírt szülőtartási rendelkezések fényében érdemes elgondolkodni, hogy miből és hogyan teremtjük elő a szükséges fedezetet akár a szüleink támogatására, akár arra, hogy a saját gyermekünket hogyan ne tegyük ki annak, hogy minket kelljen majd eltartania. Ehhez tudatos pénzkezelésre és megfelelő megtakarításra van szükség, amit a gyerekeknek is érdemes megtanítani. Emellett az állami adójóváírást is érdemes kihasználni, ami a nyugdíjbiztosításra történő befizetések után jár.

Az egyik legjobb megoldás jelenleg az öngondoskodás és a nyugdíj-előtakarékosság lehet, hiszen nem igazán van más mód egy átlagos keresettel rendelkező embernek megelőznie az időskori elszegényedést – hacsak nem akarja élete végéig a saját gyermeke(i) jövedelmének akár a felét is felélni annak következtében, hogy nem cselekedett, amíg tudott volna.

Fontos, hogy tudatosan tervezzük meg saját jövőnket, hogy kiszámítható, biztonságos időskor elé nézhessünk!

2021.11.29.