Olyan helyeket
ajánlunk, ahol az államalapítással kapcsolatos képeket, műalkotásokat is
találhatnak.Az államalapítás ünnepén
országszerte rengeteg program várja a családokat. Akik azonban inkább
kirándulással töltenék az időt, azok is összekapcsolhatják a megemlékezést a
túrázással.
Aki nem a fővárosban él,
vagy pedig szívesen ismerkedik részletesebben a budapesti műalkotásokkal, annak
érdemes ellátogatnia a Deák Ferenc térre. Itt található ugyanis az Országalma
szökőkút, amelyet 2000. augusztus 20-án adtak át a nagyközönségnek. A
térplasztika a keresztény magyar királyság megalakulásának emlékét őrzi. A
középen lévő keramitgömböt az államalapítással kapcsolatos történelmi
eseményeket és személyeket megörökítő táblaképek díszítik.
A Hősök terén található
millenniumi emlékmű közepén Gábriel arkangyal szobra áll egy 36 méter magas
oszlopon. Az 5 méter magas angyalszobor egyik kezében a magyar koronát,
másikban az apostoli kettős keresztet tartja, ahogy az a legenda szerint I.
István állapalapító álmában történt. A királyszobrok között természetesen
megtalálható I. Istváné is. Alatta a dombormű azt ábrázolja, ahogy István
koronát kap a pápától.
Ha a Hősök tere és az
emlékmű kicsinyített mását is megnéznénk, akkor látogassunk el a Szarvasi Mini
Magyarország kiállításra. Az arborétum mellett Magyarország legjelentősebb
épületeinek makettjei találhatók meg.
Érdemes ellátogatni Majkra
is, a Kamalduli kolostorba. A refektórium termének és az előterének freskóit
Vogel Gergely festő készített 1760 körül. A 27 kép közül több az
államalapítással kapcsolatos jeleneteket, valamint magyar szent királyokat
ábrázol.
Ópusztaszerre sem csak a
Feszty-körkép miatt érdemes ellátogatni, bár a honfoglalást ábrázoló gyönyörű,
gigantikus körkép is a Millenárisra készült. A Nemzeti Történelmi Emlékparkban
kapott helyet a legjelentősebb magyar királyok szoborparkja, köztük kiemelt
helyen az államalapító I. István király szobra.
Annak érdekében, hogy az utazás, a kikapcsolódás örömteli
legyen, figyeljünk oda néhány dologra! Ha elutazunk, a parkolóban hagyott
autóban ne hagyjunk semmilyen értéktárgyat, csomagot. Ha pedig olyan
rendezvényen veszünk részt, ahol sok ember van, óvakodjunk a zsebtolvajoktól!
Segítség a bajban, ha rendelkezünk megfelelő utas- vagy poggyászbiztosítással,
így a hosszú hétvége a felhőtlen kikapcsolódásról szólhat.
2018.07.26.