Facebook Share Image

Tudja, mivel tölti gyermeke a nyarat?

Tematikus hírek / Család

Még tart a nyár, amikor sok gyermek felügyelet nélkül tölti napjait, gyakran számítógépezéssel. Sok szülő még örül is, hogy valami leköti a csemetét, azonban a cyber világ sok veszélyt is rejt. Elmondjuk, mire kell odafigyelni.

Számos szűrőprogram létezik, amivel beállíthatjuk, milyen oldalakat látogathat meg a gyermek. Ezeket érdemes használni, hiszen egy fiatal kíváncsiságból is nem neki való oldalakra tévedhet. Sok felnőttnek egyből a pornó oldal jut eszébe, azonban sokkal több veszélyt rejt az internet. Vannak oldalak, amelyek káros szenvedélyekre buzdítanak, például drogozásra, de léteznek olyan közösségi terek is, ahol a végén öngyilkosságra buzdítják a tagokat. Veszélyesek a különböző szekták is, de pedofilok is rejtőzhetnek egy-egy csoportban álnéven, egy gyermek képe mögött. Egy fiatal számára az álhíreket, téves információkat tartalmazó oldalak éppúgy veszélyesek, hiszen még nem ismeri fel, hogy az valós-e vagy sem.

Mindezektől a veszélyektől a szűrőprogramokkal meg tudjuk óvni a gyerekeket, azonban nem merülhet ki ennyiben a szülői felügyelet. Fontos, hogy pontos képünk legyen arról, milyen oldalakat látogat a gyermekünk, ott mit csinál, és hogy hogyan kezeli a különböző szituációkat.

Sok fiatal van fent az Instagramon, a Musik.ly-on és egyéb közösségi oldalakon például, valamint olyan online játékokkal játszanak, ahol chatelni is tudnak a tagok. Azt gondolhatnánk, a képek, videók feltöltéséből nem lehet probléma, pedig nagyon fontos átbeszélnünk a gyermekkel, milyen típusú tartalmak azok, amiket nyilvánosságra hozhat.

A fiatalok szeretik egymást túllicitálni, ezért mennek bele a különböző kihívásos játékokba is, ami sokszor súlyos balesethez is vezethet. Értessük meg, hogy sosem lehet az a cél, hogy minél több követőt gyűjtsön össze, bármi áron. Inkább csak privát módon osszon meg tartalmakat, így ellenőrizheti, ki látja azokat. Ne osszon meg olyan képeket, videókat például, ahol hiányos öltözékben van vagy pontosan beazonosítható, hol lakik.

Sosem tudhatjuk, hogy egy kép mögött rejtőző, ismeretlen személy kicsoda valójában. Ezért kell helyén kezelni a különböző kommenteket is, mert ismeretlenek könnyen vagdalkoznak, minősítenek, és ezzel nagyon meg tudják bántani a gyerekeket. Mutassuk meg, hogyan lehet megszűrni a megjegyzéseket, kizárni egy-egy követőt, nem kívánatos személyt. A bántó megjegyzésekről pedig – akár idegentől akár egy ismerőstől érkezik - beszélgessünk el a gyerekkel, hogy fel tudja dolgozni ezeket.

A játékok chatfunkciói is rejtenek magukban veszélyeket. A fiatalok az életük nagy részét gyakran online élik, barátnak tartanak más felhasználókat, akiket még sosem láttak, de gyakran chat-elnek. Értessük meg, hogy ez nem barátság, így ezeknek a chat-előknek sem szabad privát információkat kiadni magunkról, a családunkról, és nem szabad adni a véleményére.

Tisztázzuk előre, milyen felületekre szabad tartalmat feltölteni, mert, ha szabad kezet adunk a gyerekeknek, villámgyorsan olyan helyeken is jelen lesznek, amiről mi még csak nem is hallottunk.

Annak érdekében, hogy gyermekünk együttműködő legyen, ne kategorikusan tiltsunk, hanem készítsük fel a buktatókra, veszélyekre. Kérjük meg, hogy inkább mutassa meg a feltölteni kívánt tartalmakat, hogy javaslatot tehessünk annak átalakítására vagy engedjük a posztolást. Cserébe az ártatlan képeket, videókat valóban engedjük közzétenni. Így tiltás helyett megtanítjuk a gyereket mérlegelni, szűrni. Beszéljünk a veszélyekről, hogy felismerje, ha egy olyan oldalra tévedt, ahol káros információk vannak, és teremtsük meg a bizalmi légkört ahhoz, hogy ilyen esetekben szóljon nekünk.

Fontos az életkor figyelembevétele is, hiszen míg egy 4-5 éves gyereknél elegendő a szűrőprogram használata, egy 10-12 éves pár tud ezek létezéséről, és máshogy, például a barátok mobiltelefonján keresztül úgyis megnézi azokat a tartalmakat, amiket szeretne. Emiatt minél fiatalabb korban beszéljünk az internetezésről velük.

Ami még fontos, az az időkorlát felállítása. Még az ártatlan pónis játék is káros, ha emiatt egész nap a gép előtt ül a gyerek. Ne engedjük napi 3-4 óránál többet a gép előtt ülni nyáron se, és azt is csak több részletben tehesse, például reggel, az ebéd után és este. Közben pedig teremtsünk alkalmat arra, hogy minél többet legyen a szabadban, és lehetőleg a hús-vér barátokkal, osztálytársakkal.

2017.08.07.

SIGNAL OTTHON